Tissier Romániában

Christian Tissier Sensei, (8. Dan Aikikai) évek óta látogat Romániába. Legutóbbi szemináriuma alkalmával egy interjúban említést tett élete és az Aikido közötti kapcsolatokról is. Beszélt arról is, hogy az évek során hogyan változott a módszer, ahogy Aikidot tanít. Összehasonlításképpen a nyelvtanulást említette: először az alapokat – a nyelvtant – kell Read more…

Interjú Christian Tissier Shihannal: 50 év aikido

Christian Tissier Shihan egyike a világ legismertebb Aikido instruktorainak, és az egyik legmagasabb danfokozatú nem japán. Guillaume Erardnak egyik európai útja során lehetősége nyílt meglátogatni Christian Tissier dojoját és nyolc évvel az első után egy második interjút készíteni vele. Tissier Shihan több mint ötven éve gyakorolja az aikidót; jó alkalom ez arra, hogy áttekintsük életútját a párizsi kezdetektől, a hétéves japán tartózkodáson át jelenlegi oktatói tevékenységéig.

(more…)

Szezonkezdés

Szeptember 2-án 17 órakor kezdődik az új edzésszezon – pontosabban: folytatjuk az együtt megkezdett munkát. Szeptember 4-5-6-án Ulf Evenas shihan edzőtáborán veszünk részt Zollingban, ez kihatással lesz a szombati edzésre is. Októberben Bruno Gonzalez tart kétnapos továbbképzést Budapesten, november közepén Bécsbe látogatunk, Stéphane Goffin szintén kétnapos edzőtáborába. A november tartogat még eseményeket: 28-29-én Bodo Read more…

Nyárutó – őszelő

A mai edzéssel befejeződött a szezon. Egy teljesen kezdő csapattal tíz hóap alatt eljutottunk odáig, hogy egy jiyu waza során bármelyikük meg tud izzasztani. Gratulálok mindenkinek! Szeptembertől a dojo életében kisebb változás következik be, de ez az edzésidőpontokat nem érinti. Tehát szeptember 2-tól továbbra is a megszokott őszi-téli-tavaszi rend szerint gyakorlunk: Read more…

Stílusok találkozása

Stílusok találkozása

Július 25-én kerül először megrendezésre az Aikido Hikari Dojo hagyományteremtő szándékkal útjára indított kezdeményezése, a Stílusok találkozása. Az első eseményen a helybeli aikidósok mellett a Zumm Aikido Egyesület vezetője, Csák Gergely (3. dan) és tanítványai vesznek részt. Gergely Tissier shihan tanítványa, Aikido felfogása kissé különbözik a Hikari dojoban oktatottól. A közös Read more…

Visit Us On FacebookVisit Us On LinkedinCheck Our Feed